Augusztus elsejétől kezdik meg működésüket azok a migráns-táborok, amelyeket Olaszország nyit Albániában a bevándorlók azonosítására és az illegális migránsok kiutasítására - jelentette be a római miniszterelnöki hivatal.
Európai versenyképességi paktum megkötését szorgalmazta a magyar miniszterelnök hétfőn Rómában, miután tárgyalt Giorgia Meloni olasz kormányfővel.
Úgy tűnik, hogy a Fidesz a következő ciklusban nem fog beülni az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójába – szúrta ki az olasz Corriere della Sera értesülését a 24.hu.
Az olasz parlament felsőháza első olvasatban megszavazta a jobboldali kormány alkotmánymódosító javaslatát a miniszterelnök közvetlen megválasztásáról, amire a baloldali ellenzék utcai tüntetéssel válaszolt Rómában kedden este.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a hírek szerint késlelteti egy hivatalos uniós jelentés elkészítését, amely bírálja Olaszországot a médiaszabadság korlátozásáért, mivel a római kormány támogatását kéri második ciklusához. Négy tisztviselő szerint az éves jogállamisági jelentést, amelyet július 3-án kellene jóváhagyni, elhalasztották az új bizottság várható őszi kinevezéséig. Brüsszelben felmerült a vád, hogy a halasztás politikai indíttatású, mivel von der Leyen újraválasztási pályázatához olyan uniós vezetők támogatására van szüksége, mint Giorgia Meloni olasz miniszterelnök. Az EB-elnök második ciklusát bukhatja az ügy miatt.
Az Európai Unió államai egyelőre nem vesznek részt közvetlenül az 50 milliárd dolláros ukrajnai hitelben, amelyet a G7 csoport a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételekből finanszírozna – közölte Giorgia Meloni miniszterelnök a Reuters szerint.
Az Opinio Italia és az olasz közmédia, a Rai megbízásából készült exit poll szerint Giorgia Meloni pártja, az Olasz Testvérek a várakozásoknak megfelelően teljesített a 2024-es európai parlamenti választásokon, ugyanis akár a szavazatok 30 százalékát is megszerezhette.
Orbán Viktor miniszterelnök az Il Giornale című jobboldali olasz napilapban kedden megjelent interjúban kijelentette, hogy a Fidesz csatlakozni akar az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjához az Európai Parlamentben, amelynek elnöke Giorgia Meloni.
Május 23-án az Európai Parlament radikális jobboldali frakciója, az Identitás és Demokrácia (ID) kizárta tagjai közül Németország második legnépszerűbb pártját, az Alternatíva Németországnak (AfD) pártot. A kizáráshoz az AfD több botránya vezetett el, amelyek elsősorban az ID egyik legnagyobb ereje, az egyre inkább középre célzó Marine Le Pen-féle francia Nemzeti Tömörülés számára váltak kínossá. A francia elnöki székre pályázó Le Pen az ID-hez képest kicsit középebbre álló Európa Konzervatívok és Reformerek (ECR) vezető erejével, Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel szeretne szorosabb együttműködést, bár az, hogy egyesülhet-e a két jobboldali frakció, továbbra is erősen kérdéses.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke továbbra is a legesélyesebb jelölt arra, hogy az EP-választások után vezesse az uniós végrehajtó testületet. Azonban a mérsékelt jobb- és baloldali pártok egy része ellenzi, hogy a konzervatívabb jobboldali frakcióval keresse a kapcsolatot, miközben a jelenlegi szövetségesei – főként a liberálisok és a zöldek – jelentősen meggyengülhetnek a választásokon. Ha marad a jelenlegi partnereivel, nem lesz kellő támogatottsága, de őket elveszíti, ha kiegyezik a radikálisabb jobboldaliakkal.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök bejelentése szerint Ferenc pápa részt vesz a G7 vezetőinek idei, Pugliában megrendezésre kerülő csúcstalálkozóján, hogy megvitassák a mesterséges intelligencia jelentette kihívásokat.
Biztonsági okokból elmaradt szombaton Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és olasz kollégája, Giorgia Meloni esti találkozója a kanadai Torontóban – közölte Trudeau irodája.
A már majdnem végleges eredmények alapján a baloldali jelölt nyerte a regionális választást az Olaszországhoz tartozó Szardínia szigetén, ezzel Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pártja, az Olasz Testvérek (FdI) első választási vereséget szenvedte el, mióta 2022-ben győztek az országos választásokon – írja a Reuters.
A brüsszeli politikai tájkép átformálása érdekében Európa néhány prominens jobboldali személyisége - az olasz Giorgia Meloni vezetésével - aktívan próbálja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és a Fideszt az Európai Parlamentben a soraikban tudni. A Meloni, Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök és a magyar kormányfő közötti megbeszélések arra utalnak, hogy Orbán Fidesz pártja csatlakozna az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjához. Ennek a szövetségnek azonban feltétele az az elvárás, hogy a magyar kormány több területen is a pártcsalád álláspontjához igazítsa a saját különutas véleményét. A Fidesz tagjai szerint csak az EP-választások után lesz egyeztetés arról, hogy belépjenek az ECR-frakciójába.
Nem sikerült megállapodni az eddigi főtulajdonos ArcelorMittallal a cég feltőkésítéséről, így az olasz kormány átveszi az irányítást az ország vezető acélgyártója felett - számolt be a Bloomberg.
A Trieszt, Genova, La Spezia és Gioia Tauro kikötőit érő tetemes kereskedelmi kár miatt Róma kész részt venni egy vörös-tengeri katonai misszióban - közölte Antonio Tajani olasz külügyminiszter a hétfő este erről tartott kormányülést követően.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Mindent bevetnek az oroszok.
Izgalmas szinteken a Ryanair.
Folytatódik az orosz finomítók bombázása.
Hidegháborút idéző versengés várható.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.